BALATONFÜRED

A szőlő és a bor nemzetközi városa. Ismertségét szénsavas forrásainak és mediterrán jellegű klímájának köszönheti. Nevét először 1211-ben a tihanyi apátság birtokösszeírásában említik. A Balaton-part közelében fakadó savanyúvizes források gyógyhatásának köszönhetően az 1700-as években gyógyfürdővé nyilvánították. A szárazföld és a tó közötti levegőcsere, az állandó légmozgás tiszta, pormentes levegővel ajándékozza meg az itt élőket, és gyógyítja a szív és érrendszeri betegségeket. Hét forrás fakad az itt található Szívkórház közelében. A fürdők 1743-ban, a kórház és a szanatórium 1821-ben épült. Az első balatoni gőzhajó Balatonfüred kikötőjéből indult első útjára 1846-ban. A ma is nemzetközi hírű Füredi Anna-bál első rendezvényét 1825-ben tartották.

Látnivalók: Gyógy-tér, Kossuth Lajos ívócsarnok, Szívkórház, „Balatoni Pantheon”, Horváth-ház, Tagore-sétány, Hajóállomás, Posta-házban, a Kerek templom, Jókai villa, Református templom, Református iskola, Piros templom, Papsoka templomrom, Savanyúvíz források: Berzsenyi Dániel kút, Szekér Ernő emlékforrás, Polányi-kút, Vörös-kút.